Elfogatóparancs

Elfogatóparancs kibocsátása esetén az a terhelt, aki ellen azt kibocsátották igen hátrányos helyzetben van, akár váratlanul éri az elfogatóparancs kibocsátásának ténye, akár nem. Akár egy reptéri okmányellenőrzés során, akár közúti, vagy egyéb ellenőrzés során elfogják, és hatóság elé állítják.

Mindenképpen szükségesnek tartom ezen esetekben ügyvéd megbízását, hiszen a problémás helyzetet meg kell oldani. Sokan nem is tudják, hogy az általuk elkövetett bűncselekmény büntethetősége akár el is évülhet, hogy az elfogató parancs vissza is vonható, de számos egyéb helyzetet is felsorolhatnék e körben, amikor eredményes ügyvédi munkával megnyugtatóan kezelhető, illetve rendezhető a helyzet.

Az elfogatóparancs kibocsátása tárgyú ügyekben a Dr. Mohácsi Ferenc Zsolt Ügyvédi Iroda teljes körű képviseletet biztosít Ügyfelei számára az ország egész területén, illetve, ha az adott ügy indokolja akár külföldön is. Az európai elfogatóparancs alapján elfogott személyek esetében, az adott tagállam bizonyos feltételek esetén el is utasíthatja az átadást, így ilyen estekben is haladéktalanul ügyvédi képviseletet kell biztosítani a terhelt számára, hiszen akár már az átadási eljárás során eredményt érhetünk el.

Az elfogatóparancs szűkebb jogi kategóriát takar, mint a körözés, elfogatóparancs kibocsátására kizárólag a már elítélt ellen, illetve gyanúsított és vádlott vonatkozásában van mód. Az elfogatóparancs alapján azonosított személyt őrizetbe kell venni, és az azt kibocsátó hatóság elé állítani.

Az európai elfogatóparancs egy tagállamban kibocsátott igazságügyi hatósági határozat, amely azt a célt szolgálja, hogy egy másik tagállam a büntetőeljárás lefolytatása, szabadságvesztésbüntetés, illetve szabadságelvonással járó intézkedés végrehajtása végett a keresett személyt elfogja és átadja. Ezen esetekben csak bizonyos súlyú cselekmények esetében van lehetőség a kiadásra.

Összegezve a fentieket, alapvetően szükségesnek tartom ezen esetekben ügyvéd megbízását.

A Dr. Mohácsi Ferenc Zsolt Ügyvédi Iroda képviseletet az egész ország területén ellát, a fenti eljárásokban pedig akár külföldön fogva lévő terhelt vonatkozásában is. Az Iroda mind Budapesten, mind Debrecenben fogadja Ügyfeleit, figyelemmel az ügyforgalomra azonban kizárólag előre egyeztetett időpontban. Adott esetekben, mint például körözés, elfogatóparancs, vagy nemzetközi elfogatóparancs kibocsátása esetén, nyilván a személyes kapcsolatfelvételre egyéb helyszínen kerül sor. Az Ügyvédi Iroda alapvetően büntetőjogi képviseletet lát el, de ezen eljárásokhoz kapcsolódóan a büntetés-végrehajtás, idegenrendészet, illetve a polgári jog és családjog területén is vállal megbízásokat. 

Useful links »